Tudsz még pihenni?
"Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé!" (Márk evangéliuma 6:31)
Mit keres egy baptista gyülekezet a gyermekvédelmi munkában? A válaszunk az, hogy ezzel is engedelmeskedni akarunk Jézus Krisztusnak. Olvasva a Szentírást látjuk, hogy Isten szociálisan rendkívül érzékeny. A 68. Zsoltár ezt mondja: "Árvák atyja, özvegyek védője az Isten". A 27. Zsoltárban pedig ezt olvassuk: "Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem".
A nevelőszülői hálózat keretein belül, lehetőség van jó szakmai munkát végezni, de lehetőség van Isten irgalmát is bemutatni. Hisszük, hogy a jó szó, a bölcs tanács érték. Azt is hisszük, hogy a Biblia szava gyógyszer a felnőttek és a rájuk bízott gyermekek számára. Ez semmiképpen nem erőszakos "térítgetést" jelent, hanem Isten értékrendjének világos megélését és megjelenítését munkánk során. Lehetőség a személyes döntésre külső nyomás nélkül. Amikor minden szó, tanács kiüresedik megszólal Isten.
Istent nem bevonjuk a munkánkba, hanem engedjük, hogy Isten vonjon be minket az Ő nagy munkájába.
A lelkigondozás az életkérdésekről folytatott beszélgetés". Ezek az életkérdések általában valamilyen válsághelyzetben kerülnek előtérbe. Válsághelyzet kialakulhat például valamely családi, munkahelyi, iskolai probléma kapcsán, életkori váltásoknál, balesetnél, betegségben. Ezekben a helyzetekben az ember lelke mélyéig megrendülhet. Kérdések fogalmazódnak meg benne, amelyekre nem vagy csak nehezen talál választ. Ilyenkor az élet alapjait érintő témákra és egyszerűen a folytatásra ("hogyan tovább?") egyaránt rákérdezhet.
Kedves Olvasó!
Talán már találkoztál a hétindító elmélkedéseinkkel, ezért szeretnénk beavatni, hogyan született a gondolat a sorozat elindítására.Azt tapasztalom, hogy kevés időnk marad arra, hogy naponként lelki táplálékot vegyünk magunkhoz. A Biblia igéinek ihletésére született írások szeretnék az érdeklődés felkeltésével a teremtő Istenre irányítani a figyelmet.Tudom, hogy sok olvasó életében jelen van a hit. Isten szava megpendít olyan húrokat a szívünkben, amelyek szépen szólnak, de ha elhalkulnak a dallamok, akkor lecsendesedik a vágy, hogy jobban keressük Alkotónkat. Igazán csak abban tudunk hinni, akit megismertünk. Az Istennel való kapcsolat is ilyen. A cél tehát: - felkelteni, és ébren tartani az érdeklődést;- megismerni Jézus Krisztus megváltó áldozatának életet átformáló erejét;- segíteni abban, hogy az életünk kérdéseire az Isten igéjének fényében kaphassunk kielégítő válaszokat; - olyan témákról is gondolkozni, amelyekről nem szoktunk a mindennapi gyakorlatban elmélkedni, mert nincs időnk rá, vagy tabu témák.Köszönöm, ha velem tartasz az Isten megismerésének útján, áldott csendességeket kívánok!
Szeretettel: Kiss János
"Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé!" (Márk evangéliuma 6:31)
"Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz." (Józsué könyve 1:9)
"Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcbőre sugárzóvá vált, amikor Istennel beszélt." (Mózes második könyve 34:29)
"Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen." (Máté evangéliuma 26:41)
"Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki." (Lukács evangéliuma 1:45)
"Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt." (Prédikátor könyve 3:1)
"Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztatik." (Lukács evangéliuma 18:14)
Debreceni Baptista Gyülekezet
4029 Debrecen, Szappanos u. 23.
Telefonszám
Honlap:
dbgy.hu
Email:
iroda@dbgy.hu