
ELÉRHETŐSÉGEINK: 📞Telefon: +36-52-796-246 📧 Email: benita@benitanh.hu 💻 Facebook
Szeretettel köszöntöm a Benita Gyermekvédelmi Szolgáltató honlapján!
Hálózatunk 2013 óta foglalkozik otthont nyújtó gyermekvédelmi szakellátással. Legfőbb célunk és egyben feladatunk, hogy a családjukból - különböző veszélyeztető okok miatt - kiemelt gyermekek részére szeretetteljes családi légkört biztosítsunk megfelelő emberi és szakmai felkészültséggel rendelkező nevelőszülők által.
Hitvalló igénk alapja Ézsaiás könyvéből való, amelynek legfőbb üzenete, hogy akármilyen nehéznek, vagy reménytelennek is tűnik egy élethelyzet, Isten soha nem feledkezik meg rólunk. Ezzel a szilárd meggyőződéssel kérjük mindennapi munkánkhoz Urunk vezetését, és iránymutatását.
dr. Kellermann Dániel igazgató

NEVELŐSZÜLŐKET KERESÜNK!
Hamarosan induló 60 órás nevelőszülői tanfolyamainkra az ismert elérhetőségeinken várjuk az érdeklődők jelentkezését!
Jelentkezéseket az alábbi vármegyékből várjuk:
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye:
Elérhetőség: Béres Ágnes: +36-70-433-9595
Hajdú-Bihar vármegye:
Elérhetőség: Bacsó János: +36-70-855-1287
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye:
Elérhetőség: Solymosné Lénárt Judit +36 70 335 2442
Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád, Pest, Bács-Kiskun, Békés vármegye:
Elérhetőség: Tóthné Kerék Erika:+36-70-624-3535
Email: benita@benitanh.hu
Eseményeink


Balatonakarattya nyári beszámoló

Benita táborok 2023 összefoglaló

2. Gyerektábor beszámoló

1. Gyerektábor beszámoló

Szeret? Nem szeret? - Tapolyai Emőke előadás

Sporttábor beszámoló

Élménytábor beszámoló

Tinitábor beszámoló

Elsősegély oktatás

Művészeti tábor beszámoló

Benita újság 5.
IGEI GONDOLATOK
Élő víz
"Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a friss víznek forrását elhagytak, és víztárolókat vájnak, repedt falú víztárolókat, amelyek nem tartják a vizet." (Jeremiás könyve 2:13)
Élő kapcsolat
"Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem." (János evangéliuma 15:4)
Hogyan fogadom ezt az igét?
"Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok!" (Lukács evangéliuma 8:18)
997 fő
Engedélyezett létszám
311 nevelőszülő
Nevelőszülői háztartások száma
125 település
Ennyi településen vagyunk jelen
ÉRDEKLI A NEVELŐSZÜLŐSÉG? ÍRJON NEKÜNK!
ELÉRHETŐSÉGEINK
📞 Telefonszám:
+36-52-796-246,
+36-70-610-1015 (Kovács Kornélia)
+36-70- 931-3280 (Horváth Dia)
📧 E-mail: benita@benitanh.hu
Vezetők:
Igazgató: dr. Kellermann Dániel +36-70-772-0155
Jogi és szervezési irodavezető: Dr. Magyari Katalin +36-70-529-7819
Gazdasági vezető: Sziráczkiné Kellermann Ilona +36-70-529-7821
Területi szakmai vezetők:
- Solymosné Lénárt Judit: +36-70-335-2442
(Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye)
- Béres Ágnes: +36-70-433-9595
(Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye)
- Bacsó János: +36-70-855-1287
(Hajdú-Bihar vármegye)
- Tóthné Kerék Erika: +36-70-624-3535
(Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Nógrád, Heves, Békés, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés vármegye)

Pályázatok
Benita Gyermekvédelmi Szolgáltató fejlesztése
EFOP-2.2.14-17-2017-00025
Támogatás összege: 49.942.780 Ft
Támogatási intenzitás: 100%
Projekt tervezett befejezése: 2020.11.29.