Korlátozások útán újra együtt

"Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja." (Mt. 6,34)

Lassan újraindul az életünk a koronavírusos veszélyhelyzet után. E hét elejétől - a jelenleg érvényben lévő szabályok betartása mellett - újra elindultak a kapcsolattartások, a nevelőszülői tanácsadóink elkezdték látogatni a családokat, a pszichológusaink pedig újra fogadják megsegítésre a gyerekeket.

Ezúton szeretném megköszönni valamennyi nevelőszülői családnak, munkatársamnak, hogy fegyelmezettek voltak, és kitartottak ebben a válságos időszakban.

Az elmúlt időszakban meghozott szigorú központi szabályokon mára már sokat enyhítettek. Így a héten lehetőségünk nyílt arra is, hogy több hónapos szünet után ezúttal már nem online, hanem személyes találkozás keretében megtartsuk Központunkban első területi szakmai értekezletünket.

A megbeszélés elején hosszan beszélgettünk arról, hogyan milyen megtapasztalásokat éltünk meg az elmúlt hónapokban. Milyen kihívásokkal, nehézségekkel néztünk szembe mind a munkahelyi, mind a saját életünk vonatkozásában. Az hamar kiderült, hogy mindannyian máshogy éltük meg ezt a rendkívüli helyzetet: ki jobban, ki kevésbé jobban. Egyben azonban egyetértettünk, ez az időszak nem volt senki számára egyszerű, a megváltozott helyzet életünk újragondolását, újratervezését is igényelte.

Mindeközben azonban azt is tapasztaltuk, hogy az életünk bizonyos értelemben lelassult, beszűkült, de meg is változott, mivel újfajta, eddig általunk nem ismert kihívásokkal találtuk magunkat szemben. Ám a veszélyhelyzetből fakadó korlátozások, a bezártság új lehetőségeket is nyitott: több idő juthatott gyermekeinkre, szeretteinkre, de több idő juthatott az Istennel való kapcsolatunkra is.

Az egyik munkatársam így fogalmazta meg gondolatait: Minden napot, amit kapunk használjuk ki, mert vannak olyan események, történések, amelyeket később már nem tudunk megváltoztatni, azaz sem elvenni abból, sem hozzátenni ahhoz utólag nem tudunk.

A földi létünkben egyszer minden elmúlik, véget ér, így a nehéz helyzetek is. Ezekkel azonban életünk során újra és újra meg kell küzdenünk, ez nem kikerülhető, hiszen erről szól az életünk. Az elmúlt időszakban azt is érezhettük, hogy bár sokszor szabadnak gondoljuk magunkat, mégis pillanatok alatt korlátok, határok közé szoríthatnak bennünket, sőt akár kiszolgáltatott helyzetbe is kerülhetünk. Nem mindegy azonban, hogy az utunkon miként éljük meg ezeket a kritikus helyzeteket, az emberi természetből fakadó aggódásaink hogyan hatnak ránk és környezetünkre.

De talán, ami még fontosabb: hogyan tudunk felállni és továbbmenni az ilyen helyzetek után? A problémáink megoldásában kizárólag a magunk erejében bízunk, vagy a Teremtőnkre helyezzük azokat, aki egyben lelkünk alkotója is?

Minden nehézségünk közepette, személy szerint hálás vagyok azért, hogy Isten ezekben a pillanatokban is megtartott minket, megtartotta a nevelőszülői családokat, magát a Hálózatot, sőt meg is erősítette mindazt. Milyen nagy kegyelem, amikor ilyen helyzetben is érezhetjük Isten áldását, szeretetét!

Sokszor azonban emberként mégsem értjük miért kerül az életünk kritikus szakaszokba, miért keletkeznek olyan bajaink, amelyek oly sok aggodalommal töltenek el bennünket. Jó tudni, hogy van kihez fordulni. "Uram, kihez mehetnénk?" - teszi fel a kérdést Simon Péter Jézusnak, majd így folytatja: "Örök élet beszéde van nálad." (Jn 6,38)

Úgy tűnik, az élet lassan újraindul, visszarázódunk a régi kerékvágásba. Kérdés, hogy ott folytatjuk, ahol korábban abbahagytuk, vagy engedjük azt, hogy Isten véghez vigye tervét a mi személyes életünkben is?

Isten áldását és sok erőt kívánva: dr. Kellermann Dániel igazgató