Páncélellenőrzés

"És felöltöztette Saul Dávidot a saját ruhájába, a fejére rézsisakot tett, és páncélba öltöztette. Felkötötte Dávid Saul kardját is a ruhája fölé, és megpróbált járni benne, mert nem volt hozzászokva." (Sámuel első könyve 17:38-39)

Dávid és Góliát története ismert sokak számára. Megérkezik az egyszerű pásztorfiú a csatamezőre, ahol egymásnak feszült a két sereg. Góliát becsmérelte Isten népét, amely a félelemtől lebénulva tehetetlen volt, és kialakult egy állóháború. Fiatal hősünk - felismerve a helyzet lelki-szellemi gyökerét - vállalkozik arra, hogy megvívjon az ellenség kiváló katonájával, aki párbajra hívta Izráel seregének harcosait. A Góliátban megtestesült testi erő szembekerül Dávid tiszta szívében égő, Istenbe vetett hitével. Saul király engedélyezi Dávidnak, hogy harcba szálljon, de rá akarja adni saját páncélját, amelyben Dávid nem tud járni, mert nem rá való, nem a sajátja. Dávid válasza nagyon kifejező: "Nem tudok én ezekben járni, mert nem vagyok én ilyenekhez szokva. Le is vetette Dávid ezeket. Kezébe vette hát a botját, és kiválasztott a patakból öt sima kövecskét; beletette azokat a pásztortáskájába, a tarisznyájába, és parittyával a kezében közeledett a filiszteushoz." (Sámuel első könyve 17:39-40)

Életünk is "harcmezőkön" folyik, kisebb-nagyobb csatákat kell megvívnunk. Sokszor nem értjük, miért nem tudunk győzelmet aratni. Mi lett volna, ha Dávid Saul páncéljában megy az ütközetbe? Vereség. Sokan próbálnak minket is felöltöztetni saját "páncéljaikba". Szokásaikat, módszereiket, gondolataikat ránk erőltetve arra akarnak kényszeríteni, hogy úgy hadakozzunk, ahogyan ők tennék, azokat az eszközöket használjuk, amelyekkel ők küzdenének. Sokan jó szándékkal teszik, mert segíteni akarnak: szülők, ahogyan nevelnek, közösségek, ahogy uniformizálnak minket, mert úgy gondolják, hogy amit képviselnek az jó, közben nem veszik figyelembe az Istentől kapott ajándékainkat, nem ismerik fel személyiségünk, működésünk mélységeit. Észrevesszük-e, hogy nem ránk szabott "ruhákban" harcolunk, amelyek gátolnak minket, és csak bukdácsolunk bennük, és nem tudunk előre haladni. Jobban elfáradunk, kudarcaink lesznek, és az ellenség is fölénk kerekedik. Bátorság kell ahhoz, hogy levegyük a nem ránk illő "páncélokat", és megszabaduljunk tőlük. A megfelelési kényszer, a többség ereje, az érzelmi zsarolás, a kisebbségi érzés, az újtól való félelem visszatarthat minket, de nem érdemes a nem ránk illő "páncélban" végigszenvedni az életünket. Persze vannak olyan helyzetek is, amikor mások segítségével találjuk meg a ránk illőt, ilyenkor hálát kell adnunk. Dávid felismerte, hogy Saul öltözete akadályozná őt, és volt bátorsága a saját kipróbált és jól bevált fegyverével harcolni. Tudta, hogy Isten vele lesz a harcban, nem magában bízott, hiszen számtalanszor átélte már Istennel a győzelmet. Légy bátor elutasítani mások "páncélját", ha a próba után kiderül, hogy nem rád illenek, és Isten segítségével indulj harcba a tőle kapott fegyverekkel!