Működtetői továbbképzés - Hajdú-Bihar megye

Hallgassatok rám, mert fontos dolgokat mondok... (Példabeszédek 8,6)

A Benita Nevelőszülői Hálózat nevelőszülőinek éves működtetői továbbképzése negyedik, egyben utolsó állomásához érkezett. A továbbképzésen ezúttal a Hajdú-Bihar megyében működő nevelőszülők vettek részt, helyszín a Debreceni Baptista Gyülekezet szappanos utcai Imaházának kisterme volt. Az előadások kimondottan a napi működést meghatározó szakmai témákról szóltak, a meghívott előadóknak, valamint a nevelőszülőknek hála az alkalom kifejezetten interaktív módon zajlott.

Dr. Kocsár Janka gyermekjogi képviselő, a gyermekjogi képviselő gyermekvédelmi rendszerben elfoglalt pontos helyét, szerepét, feladatkörét ismertette, majd előadásának további részében a gyermeki jogokról, továbbá a gyermekbántalmazás kérdésköréről beszélt részletesen.

Ezt követően Dr. Kovács Krisztián a Hajdú-Bihar Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat gyermekvédelmi gyámi osztályának vezetője a gyermekvédelmi gyám feladatait, hatáskörét, valamint a nevelőszülői hálózatokkal történő együttműködés kereteit mutatta be, de egyúttal érintette az örökbefogadás és a gyermekbántalmazás témakörét is.

A működtetői továbbképzést dr. Kellermann Dániel igazgató a Hálózat működésével kapcsolatos tájékoztatója zárta, ennek keretében bemutatkozott Tóth Anita a megye új területi szakmai vezetője is.

Köszönjük a meghívott szakembereknek a gyakorlati oldalt is érintő remek előadásokat, valamint nevelőszülőinknek azt, hogy jelenlétükkel, aktivitásukkal részt vettek továbbképzésünkön.