Mennyit érünk?

"Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztatik." (Lukács evangéliuma 18:14)

Igénket Jézus tanításának összegzéseként olvashatjuk a farizeus és a vámszedő példázatában. A Megváltó olyan elbizakodott lelkű, magukat felmagasztaló embereket figyelmeztetett, akik lenéztek másokat. Ki mennyit ér? Ez a kérdés ma is foglalkoztat bennünket. Mi alapján szabják meg életünk értékét? A világ a jól fizető munkahely, tehetség, teljesítmény, népszerűség, vagyon alapján "áraz be" minket. Szerinte az aktuális korszellem, divat határozza meg értékességünket, és aki nem felel meg ezek elvárásainak, az nem üti meg a mércét. Megfigyelhető, hogy olykor a "templombajáró" emberek is vallásos cselekedetekhez, teljesítményhez kötik az emberek hasznosságát és értékét. Mindenképpen teljesítenünk kell ahhoz, hogy értékeljenek bennünket? Hála Istennek létezik más norma is, ami alapján többen is beleférhetnek az "értékes" kategóriába. Isten más szempontok szerint szemlél bennünket. Mindnyájunkat egyedinek teremtett, számára fontos, hogy megtaláljuk elhívásunkat, céljainkat, és egy örömteli életet élhessünk. Minden segítséget megad, hogy sikeresek legyünk, ha követjük őt, elfogadva érezzük magunkat, és nem számít, ki, milyen árcédulát nyom ránk. Sajnos sokan eltévednek, és holtvágányra siklik az életük. A kudarcok hatására egyre reménytelenebb lesz a helyzetük, magukat is vesztesként látják, mások is megbélyegzik őket. Isten Jézus Krisztusban egyaránt felkínálta a kegyelmét erősnek, jónak, ügyesnek, gyengének, rossznak és ügyetlennek. A Teremtőnk nem teljesítményünk szerint szemlél minket, értékünket a Jézusban való hitünk által érthetjük meg.

A példázat farizeusa magát a gyűlölt vámszedőhöz hasonlítja. Megtesszük mi is, hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat, ekkor rá kell ébredünk, hogy mindig lesznek jobbak és rosszabbak is nálunk. A vámszedő nem hasonlítja magát másokhoz, hanem ráébred elhibázott életének kudarcára, és Istenhez menekül új esélyért. Isten előtt kedves az alázatos lélek, aki elismeri vétkeit, és bűnbocsánatért könyörög. Az ilyen lelkületű ember megtalálja a békességet, és szabaddá válik arra, hogy elfogadja magát, hiszen megtapasztalja azt, hogy Isten is elfogadta őt Jézus Krisztusért.