Isten arcának jelenései

2022.01.17

"És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és épségben visszatérek apám házába, akkor az ÚR lesz az én Istenem." (Mózes első könyve 28:20-21)

Jákób álmában találkozott Istennel, aki kinyilatkoztatta magát, ígéretet tett, hogy vele lesz, és megőrzi őt az útján. Igénkben Jákób fogadalmáról olvashatunk, amelyben benne van az emberi természet romlottsága, minden elbizakodottsága: azt hiszi, hogy feltételeket szabhat a Teremtőnek. Magunkra ismerhetünk, hiszen sokszor mi is így közelítünk az Istenhez, próbálunk üzletelni vele. A Mindenható olykor mégis kegyelmes hozzánk, és vakmerőségünk ellenére is hű ígéretéhez. Jákób gyermekkorától fogva hallott Istenről, látta szülei hitének bizonyságait, mégis sokszor vette saját kezébe életének irányítását. Jelen volt a hit, de mellette emberi természetének ravaszsága, ügyeskedése is meghatározta a cselekedeteit. Nem tudott teljesen Istenre hagyatkozni, Urával való kapcsolatát meghatározta a kettősség, amely szinte végigkísérte életét. Elérkezett a pillanat, amikor Jákóbnak találkoznia kellett Ézsauval, akit becsapott. A félelmetesnek tűnő esemény előtt Isten újra megmutatta az arcát. Jákóbra ránehezedtek múltjának terhei, rossz döntései, amelyek utolérték őt azon az éjszakán. Tusakodott Istennel, démonokkal, romlott természetével, emberekkel, akiket becsapott. A "birkózásban" ráébredt arra, hogy csak Isten áldásának birtoklása mentheti meg.

Életünk harcaiban sokszor kerülhetünk mi is hasonló helyzetbe. Nekünk is szükségünk van a személyes találkozásra a Teremtőnkkel, ahol megláthatjuk arcának, tulajdonságainak egy-egy részletét. A beteg vágyik látni a gyógyítót, a megkötözött a szabadítót, a félelemtől roskadozó a védelmezőt, a szükségben lévő a gondviselőt, a gyászoló a vigasztalót, a gyenge az erőt adót. A kicsinyhitű találkozni akar a bizonyságtevő Istennel, a büszkének szüksége van az alázatra tanító Úrra, a bűnnel terhelt léleknek a Golgotán hőssé vált Krisztusra, a haláltól rettegőnek a feltámadás reménységét bepecsételő Szentlélekre. Előfordulhat, hogy nem a vágyott "istenarccal" találkozunk, hanem Urunk arcának másik oldalát mutatja számunkra, amelyre nem számítunk. Bátorítás helyett feddést kapunk, gondviselés helyett leckét, nem érkezik a gyógyulás, hanem a betegség romló állapotában csak a bátorítást kapjuk, a félelem sem akar szűnni, csak ígéretek érkeznek. Miért nem azt adja olykor Isten, amire vágyunk? Hogyan tudjuk ezt a feszültséget leküzdeni? Isten a vele való közösségben a hit útján vezet minket, amelyben megszülethet a megpróbált valódi kapcsolat. Meg kell ismernünk őt, hogy feltétel nélkül tudjunk bízni szeretetében, bölcsességében és az ígéretében.

"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam." (Jeremiás könyve 29:11-13)