Felkészültél?

2022.03.07

"Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még az éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?" (Lukács evangéliuma 12:20)

Az "élménytársadalom" életfilozófiája: facsarjunk ki mindent, amit csak lehet az életből, élvezzük ki azonnal és teljesen a pillanat által felkínált testi örömöket, és ne foglalkozzunk a következményekkel. Veszélyes vállalkozás, hiszen az átélt, megszokott élmények előbb-utóbb már nem tudják kielégíteni az élvezetet hajszoló emberek fokozódó kívánságait, és emelniük kell a tétet: egyre vakmerőbb, veszélyesebb megoldásokat kell választaniuk ahhoz, hogy jól érezzék magukat a testük kívánságainak börtönében élők. Akiknek ez a legfőbb céljuk, mindent ennek rendelnek alá: jólét, kényelem, jól fizető állás, hogy mindezt finanszírozni tudják. Az így gondolkodó emberek nagyon ingatag alapokra építik fel életüket. Igénk példázatában megemlített ember is hasonlóan tervezett: "Én lelkem, sok javad van, sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál!" Erre a kijelentésre érkezik alapigénkben Isten válasza. Amint megérkeznek az élet viharai, pillanatok alatt dőlhet össze az ilyen értékrendre alapozott élet. Betegség, munkahely elvesztése, gyász, kapcsolati válságok jöhetnek, és kártyavárként omlik össze, ami addig mindent jelentett.

A napokban szálltak meg imaházunkban az ukrajnai háború szörnyűségei elől menekülő családok, akik ugyanolyan egyszerű emberek, mint mi. Tervek, álmok éltek a szívükben, amiket egyik pillanatról a másikra ellopott a háború. Otthonaikat hátrahagyva kellett elmenekülniük, amelyeket egy életen át építgettek. Együtt imádkoztunk, jó volt látni, hogy nem vádolják Istent, hanem akaratát keresve bíznak kegyelmében. Bár megtépázta "életük házát" a kemény vihar, de nem omlottak össze, újra tudják kezdeni, mert Krisztusra alapoztak. Jézus a kőszikla példázatában így tanít bennünket: "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva." (Máté evangéliuma 7: 24-25)

Jézus megkérdezi tanítványaitól: "Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?" (Máté evangéliuma 6:25) Az élet sokkal több a testi élvezeteknél, értékesebb annál, hogy arra fecséreljük el, ami mulandó. Isten igéje a Teremtő használati utasítása az élethez. Alapozzunk a kősziklára, igazítsuk életünket Isten igazságaihoz, hogy amikor megérkeznek a viharok, tudjunk készen állni a próbákra!