„Én azt gondoltam, hogy…”

"Én azt gondoltam, hogy majd kijön, elém áll, és segítségül hívja Istenének, az Úrnak a nevét, azután végighúzza kezét a beteg helyen, és kigyógyít a bélpoklosságból." (Királyok második könyve 5:11)

Bibliai történetünk a Királyok második könyvének 5. fejezetében van megírva. Naamán, Arám királyának hadseregparancsnoka erős vitéz volt, nagyra becsült, tekintélyes ember, aki hatalmas hadi sikereket ért el, de egyik pillanatról a másikra gyógyíthatatlan beteg lett. Mit ért mindaz, ami földi értelemben véve naggyá tette? Mit ér a karrier, a hatalom, népszerűség akkor, amikor a gyilkos kór pillanatok alatt változtatja meg az élet célját, értékrendjét, és fájdalom emészti a testet? Mit ér a földi gazdagság, amikor feldolgozhatatlan lelki fájdalom teszi gyötrelemmé a mindennapokat? A büszkeség felépített magaslatait a nyomorúság által elkezdi lebontani az alázat, a tehetetlenség és a felismerés: az élet törékeny. Dermesztő érzések vesznek erőt ilyenkor a szenvedés csapdájába került emberen. Van megoldás? A történetben a próféta ezt üzente: "Menj, és fürödj meg hétszer a Jordánban, akkor újra megtisztul a tested!" Jó hír: van esély a szabadulásra, Isten tud segíteni, az élet teremtője képes arra, hogy gyógyítson. Isten embere megmutatta a gyógyulás útját, amely túl egyszerűnek tűnt a hadvezér számára. Megsértődve háborgott, nem tetszett neki az Isten által felkínált lehetőség, más elképzelései voltak a szabadulásról. Milyen ismerős reakció, mintha magunkat látnánk a parancsnokban: Isten felkínálja az egyszerű, általa elkészített utat, amely nekünk nem tetszik, hátat fordítunk a gyógyulás forrásának, és inkább szenvedünk tovább. Legtöbbször saját magunk vagyunk az akadályai annak, hogy Isten szabadítását átéljük. Milyen elképzeléseink, szabadulási terveink vannak, amelyek útjában állnak a lelkünk, testünk gyógyulásának? El kellene engednünk az emberi "bölcsesség szüleményeit", meg kellene nyitnunk szívünket és értelmünket Isten felé. Naamán szájából elhangzik egy mondat, amely megmutatja a legnagyobb akadályt: "Hát nem többet érnek-e Damaszkusz folyói?" Így vagyunk sokszor mi is: ragaszkodunk a régi értékeinkhez, és többre tartjuk azokat az Isten által felkínált kegyelemnél még akkor is, ha már megtapasztaltuk, hogy nem tudnak segíteni rajtunk.

Kérlek, lépj le az "azt gondoltam, hogy..." fékről, és indulj bátran az Isten által elkészített úton, amely a gyógyulásodhoz vezet! Naamán is engedett, és élő bizonysága lett a szabadulás öröme.

Jézus mondja: "Kicsinyhitű, miért kételkedtél?