Bogácsi nyár – 2021. első gyerektábor (2021.06.20. - 06.25.) - Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

2021.06.26

"Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik Őt." (Zsoltárok könyve 119:2)

Hálózatunk bogácsi pihenőháza immár második évben tudta fogadni lelkes kis vendégeit. Az idén első turnusban Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területéről 19 fő gyermek érkezett táboroztatásra. A hosszú, bezárt hónapok után felüdülés volt kimenni a szabadba és közösségben lenni.

Igencsak új dolog fogadta a gyerekeket: egy táborhely, mely arra várt, hogy megtöltsük élettel, kalanddal. A táborba érkező gyerekeknek minden új és ismeretlen volt, de ez nem okozott gondot, hiszen pillanatok alatt feloldódtak, elfoglalták, magukévá tették az épületet.

A kollégákkal már jó ideje készültünk arra, hogy az együtt töltött idő felejthetetlen élményt nyújtson mindazon gyerekeknek, akik eljönnek kikapcsolódni. A hat tábori napba sok minden belefért: jártunk Egerben, ebédeltünk McDonald's-ban, hűsöltünk szökőkútnál. A szafari túrázás közben együtt gyönyörködhettünk a környék csodálatos panorámájában, megnézhettük a kaptárköveket, fürödhettünk, játszhattunk a bogácsi gyógyvízben. Többen itt tanultak meg úszni, a nagyobbaknak még a csúszdázás is megengedett volt.

Persze a tábor kerítésén belül is sok élményben részesülhettünk: pihenésképp kézműves foglalkozás keretein belül szép emléktárgyakat készítettünk, sokat csocsóztunk, pingpongoztunk és még a Magyarország-Németország focimeccset is együtt néztük kivetítőn. Utolsó este táncházba invitáltuk gyermekeinket helyi népművelő táncos csapat segítségével, ahol kicsik és nagyok felszabadulva táncolhattak és játszhattak.

Természetesen a hasunkat sem hagytuk soha üresen, finom ételeket készítettünk (grilleztünk, bográcsoztunk), és a gyerekek nagy kedvence, a pizza sem maradt le az étlapunkról, sőt még a híres szomolyai cseresznyét is megkóstoltuk.

Előfordult, hogy elfáradtunk, a nagy melegtől elpunnyadtunk, de mindig felülkerekedett a nevetés, az öröm és a vidámság. Bizony az idén is szövődtek barátságok, tartalmas emberi kapcsolatok.

Hálás a szívünk Istennek, hogy ismét megőrzött bennünket egészségben, gazdagon ellátott minden jóval, de leginkább egy életre szóló élménnyel. Ezt megmutatja nekünk egy dal, amit egész héten énekeltünk a mindennapi esti elcsendesedés után (közben és előtte), amit remélem egy életre megtanultak a résztvevő gyerekek: "Mindegy, hogy gazdag vagy szegény vagy, ha a szíved elég nagy. Összetörhet ezerszer, meggyógyulhat még egyszer" (Halott Pénz).

Tóth Anita

területi szakmai vezető (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)