Benita Gyermekvédő Alapítvány

2020.12.14

Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: "Nagyobb boldogság adni, mint kapni." (ApCsel 20,35)

Kedves Olvasóink!

2019-ben azzal a tiszta és egyértelmű szándékkal jött létre a Benita Gyermekvédő Alapítvány, hogy minél szélesebb körben segíteni tudjunk rászoruló embertársainkon. Az Alapítvány küldetése elsősorban a Benita Nevelőszülői Hálózat működéséhez kapcsolódik, de ezen túl - lehetőségeihez képest - segítséget nyújt más intézményi szakellátásban nevelkedő gyermekek, valamint mélyszegénységben élő családok számára is.

Azt azonban mi sem gondoltuk, hogy már ebben az évben komoly feladatok elé leszünk állítva. Az adakozó segítségnek köszönhetően idén több jótékonysági programban is részt vehettünk, ezzel is egy kis boldogságot tudtunk csempészni a gyermekek, családok hétköznapjaiba.

A Benita Gyermekvédő Alapítvány 2020. évi tevékenységei:

1. 71 benitás gyermek bogácsi nyaralásának támogatása.

2. Benita Nevelőszülői Hálózatban nevelkedő utógondozottak részére anyagi segítségnyújtás.

3. A Keresztény Cigánymisszió Alapítvánnyal és a Benita Nevelőszülői Hálózattal közösen édességcsomagok kiosztása mélyszegénységben élő gyermekek számára.

4. 160 db édességcsomag a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ fogyatékosokat ellátó intézmény lakói részére.

Ha a segítségnyújtásról gondolkodunk, Pál apostol fent idézett szavai példát adnak: egyrészt az apostol a saját életén keresztül valóságosan megmutatta, mennyire fontos küldetés gondoskodni az erőtlenekről, a rászorult embertársainkról. Másrészt viszont nem hallgatja el azt sem: bizony mások segítése kőkemény munka, lemondással, áldozattal járó feladat! Erről a nevelőszülők tudnának a legtöbbet beszélni.

Aki viszont mindezt a Jézustól kapott páli lelkületet megtapasztalja bátran mondhatja: Valóban nagyobb boldogság adni, mint kapni. Addig adj abból, amit Isten adott neked, amíg nem az élet, hanem az Ige szelíd szava tanít vagy kíván megtanítani adakozásra, segítségnyújtásra.

Hisszük, hogy minden lehetőségünk Istentől van, nem a saját tudásunk vagy érdemeink eredménye, hanem Urunk kegyelme, szerető gondviselése.

Debrecen, 2020. december 14.

dr. Kellermann Dániel

Benita Gyermekvédő Alapítvány alapítója

Török Tiborné

kuratórium elnöke