Benita Díj 2019.

2019.12.28

"Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsoltárok 103:2)

Nem hagyhatjuk szó nélkül azokat az eredményeket, amiket még a karácsonyi ünnepségünkön díjaztunk a Benita-díj keretében. Idén is szerettük volna kifejezni, immár négy megyében, hogy értékeljük az erőfeszítést, az áldozatot, a tehetséget. Nehéz volt választani, hiszen nem jelenti azt, hogy a most kiemeltek mellett ne lenne még más, arra érdemes nevelőszülő, tehetséges gyermek, szorgalmas gyermek.

Idén tehát az alábbi nevelőszülőknek, gyermekeknek tudtunk gratulálni:

"Az év nevelőszülője" megyénként:

- Nagy Zoltán
- Erősné Homonnai Judit
- Kovács Lászlóné
- Bíró István Sándorné

"Tehetséges gyermek" díjazottjaink megyénként:

- Mezei Kevin
- Daróczi Márk
- Budai Krisztián
- Lakatos Krisztián

"Szorgalmas gyermek" díjazottjaink megyénként:

- Bartha Viktória
- Váradi Krisztina
- Burai Kálmán Csaba
- Bodnár Vivien

Nem múlhat el év vége hálaadás nélkül, hiszen sok áldásban volt részünk, persze emellett küzdelmekben is, de tudtuk, hogy végig mennyei Atyánk kezében vagyunk. Idén is gyarapodtunk mind nevelőszülői, mind gyereklétszámban, ami egyben nagy felelősség is, de hiszünk abban, hogy "aki a kevésen hű, sokat bíznak rá".

Köszönjük mindazoknak, akik részei voltak az évünknek, vagy valamilyen módon segítették Hálózatunk működését!

Szeretnénk veletek folytatni a munkát, kedves nevelőszülőink, kívánjuk, hogy a mi Istenünk töltse be "minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint"!

Áldott új esztendőt mindenkinek!