A satu szorításában

"Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg benneteket ma az ÚR! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!" (Mózes második könyve 14:13-14)

Mózes mondatai az Egyiptomból való kivonulás után hangzottak el, amikor a fáraó üldözőbe vette Isten népét. Félelmetes képek jelennek meg előttünk a Biblia sorain keresztül. Több százezres tömeg: férfiak, asszonyok, idősek, gyermekek, egészségesek, betegek, akik örömmel vállalták a rabszolgaságból való szabadulás útjának nehézségeit, mégis kilátástalannak tűnő helyzetbe kerültek: előttük a Vörös-tenger, mögöttük a fáraó félelmetes hadereje. Megtapasztalták már Isten szabadító hatalmát, de ebben a hirtelen rájuk törő szorításban újra harcolniuk kellett az Istenbe vetett bizalmukért. Felfakadt belőlük a kétségbeesett panasz, amelyet az ijedtség, az értetlenség keserített meg: mégsem igaz, amit Isten ígért? Kiáltottak az Úrhoz, de közben panaszkodtak Mózesnek. Milyen ismerős helyzet, velünk is gyakran előfordul. A fáraó közeledett, a tenger megálljt parancsolt, nincs kiút, nincs megoldás, csapdába kerültek: harcolt bennük a csöppnyi hit, és a kilátástalannak tűnő valóság. "Satuba kerültek". Hogyan lehet ebből szabadulni? Lehet, hogy Mózes bátorította őket – Isten mindig hagy egy "Mózest", aki az ilyen helyzetekben is hisz Istenben, mert ismeri, élő kapcsolatban van vele, és tudja, hogy Ura hűséges. Ismerjük a történet végkifejletét: Isten kettéválasztotta a tengert, és népe száraz lábbal mehetett át a megnyílt akadályon, a fáraó hadereje pedig elveszett.

Mi is kerülhetünk hasonlóan kilátástalan helyzetbe. Mögöttünk fenyegetően közeledik felénk az ellenség: futnak utánunk bűneink következményei, elrontott dolgaink vádlásai, emberek, akik fájdalmat okoztak, szavak, amelyek leminősítettek és elvették a maradék önbizalmunkat is. Talán már úgy éreztük, hogy megszabadultunk tőlük, és vállaltuk az előttünk álló új élet kihívásait, de egyszer csak újra megjelennek, és felszakítják a már csak emlékeinkben élő sebeket. Ilyenkor sokan lebénulnak, mert eszükbe jut, hogy milyen erővel tudta őket leuralni egy személy, egy élethelyzet vagy függőség. A "satu szorításában" több választási lehetőségünk is lehet: feladhatjuk, és hagyhatjuk, hogy a körülmények sodorjanak; harcolhatunk az erősebb ellenséggel, és veszíthetünk; vagy dönthetünk a lehetetlennek tűnő megoldás mellett. Elhihetjük Istennek, hogy harcol értünk, és a múltat teljesen lezárva bele léphetünk a hit tengerébe, és bízhatunk, hogy kellő időben nyitja majd előttünk a szabadulás útját. Jézus már győzött, eldőlt a harc, csak az ő oldalára kell állnunk. Ha meggyötört és magányos vagy, keress egy mai "Mózest", aki segíthet neked az Isten útján járni!