A karácsonyi csendben békesség lakik

"Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint." (Lukács evangéliuma 2:42)

Mindannyiunk családjában léteznek kialakult ünnepi szokások: vannak közöttük jó és rossz gyakorlatok egyaránt. Vajon elvész a békességünk, ha nem úgy történik valami az ünnepi készülődésben, ahogy már megszoktuk?

Rohanás vagy lassítás, a kapkodás zaja vagy a nyugalom csendje? A mi döntésünk, hogy melyiket választjuk. Ahogy az életünket éljük, többnyire az ünnepeinken is ugyanazt a tempót diktálva megyünk át: erre a pár napra sem tudunk igazán kibillenni az életstílusunk megszokott kerékvágásából. De vajon megtaláljuk-e a kéziféket az idei karácsonyon? Vagy már el is felejtkeztünk róla, mert olyan régen használtuk?

Elszoktunk a csendtől, és nem merünk megállni, mert akkor egyedül kellene maradnunk gondolatainkkal, valamint szembe kellene néznünk Istennel és önmagunkkal. Eközben feltűnhetne esendőségünk, megláthatnánk bűneinket, gyengeségeinket, mulasztásainkat Isten és az emberek felé. Jézus viszont pont azért érkezett a földre, hogy rendbe hozza az életünket!

"Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben." (Lukács 2:43) Éljük át ezen az ünnepen, hogy lélekben mi is ottmaradunk Jézussal, és a találkozás eredményeként gyarapodjunk "bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben." (Lukács 2:52) A gyermek Jézus példát mutat a történetben, Ő megértette az ünnep lényegét: lecsendesedni az Isten előtt, hallgatni és kérdezni Őt. Voltunk-e már így az Istennel közösségben? Amikor megszűnik az idő, nem számít, hogy mit mondanak mások, elfelejtkezünk a megfelelési kényszereinkről, szokásainkról.

Vegyük kézbe a Bibliát, és olvassuk el Jézus születésének történetét a Lukács evangéliuma szerint (2. rész)! "Ne féljetek"- visszhangzik az angyali szó, amely a csendben elvezethet Istenhez, aki a békességünket adja. Az Ő jelenlétében megszülethet az igazi ünnep számunkra.