Ne ragadj le a múltban!
"Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni - talán nem tudjátok?" (Ézsaiás könyve 43:18-19)
Újra szeptember van, az iskolakezdés mindenki számára kihívásokat rejt. Nem nagyon számít, hogy sikerült-e kipihenni magunkat a nyáron, készen kell állnunk a startra. Életünk egy szakasza lezárul, és kezdődik egy következő. Az új kezdet gondolata életünk más területeit is átszövi, nem könnyű lezárni egy időszakot, fejtörést okozhat, hogy mit kell elengednünk és megtartanunk a múltból. Isten igéje ma abban szeretne segíteni nekünk, hogy a múltat helyesen értékelve, a jelen fontos pillanatait megragadva tudjuk a jövőt tisztán szemlélni.
Lehet-e továbblépni úgy, hogy valaki szüntelen a múlton tűnődik? Sokan bezárjuk magunkat életünk elmúló eseményeinek börtönébe. Cipeljük rossz döntéseink, elmulasztott cselekedeteink vádlásait, vonszoljuk magunk után mások ellenünk elkövetett valódi vagy vélt bántásait, és sóvárogva vágyakozunk a vissza nem hozható szép emlékek után. Olyan ez, mintha egy mocsárba ragadva kapálóznánk, közben minden egyes mozdulattal mélyebbre süllyedünk.
Lehet, hogy ma érkezett el az idő, hogy lezárjuk végre a múltat, és ki tudjunk lépni annak fogságából. Álljunk meg a rohanásban, és szánjunk időt arra, hogy az ige alapján megvizsgáljuk a kérdést, hogy a múltunkra áldásként vagy átokként gondolunk. Adjunk hálát a fejlődésünket támogató, építő eseményekért, és engedjük el a romboló, életünkre nyomasztó hatással terhelődő negatív dolgokat. Jó, de hogyan? Hibát követünk el akkor, amikor a kudarcainkat, negatív életeseményeinket, azok következményeként elszenvedett állapotot véglegesnek tekintjük, és nem tudunk kiszabadulni az áldozat pozíciójából. Isten ígérete szabadulást adhat, új esélyt kínálva számunkra. Krisztus értünk szenvedett, kereszthalála felkínálja nekünk Isten megbocsátó kegyelmét, ha elfogadjuk, minket is felszabadít arra, hogy meg tudjunk bocsátani magunknak és másoknak. A fájdalmas dolgokat elengedve, az ige megmutathatja az előttünk álló útkereszteződésben azt az utat, amely a gyógyulás útja.
"Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok." (Ézsaiás könyve 43:19)
A sivatagban felfakadt víz az élet megmentője és megújítója. Isten Jézus Krisztusban örökkévaló jövőt adott azok számára, akik hisznek benne. Jézus útja a múlt sebeit begyógyítva, a jelenben reményt adva az Isten által elkészített útra irányítja lépteinket. Ezen az úton ébredhetünk rá, hogy előttünk jár a Megváltónk, és nem hagyott magunkra bennünket. Ez az út olyan áldásokat rejt, hogy aki ezen jár, már nem hátra tekint, hanem az örökkévaló célra. Kövesd őt, és nézz előre, ne hátra!